Hogyan segít a diákmunka által megszerzett tapasztalat a diákévek utáni munkavállalásban
A kemény vizsgaidőszakokban úgy érezheted, hogy ez a tapasztalat felkészít majd a szakmai élet, a karrierút lépcsőfokainak kihívására. Fejest ugrani a mélyvízbe a diákévek után mégis sokkoló lehet. Bármilyen nehéz is felkészülni a vizsgákra, az iskola egy biztonságos környezet, hiszen minden a fejlődésedet szolgálja. A munkahelyi elvárások számonkérésekor viszont sokkal kevésbé elnézőek a feletteseid, mint az iskolában a tanárok, és javítási lehetőség sincs annyi.
Az iskolai és a munkahelyi lét között tátongó szakadékot áthidalhatod azzal, ha diákmunkát vállalsz, és szerzel némi tapasztalatot a munka világában is. Olyan képességeket, munkamorált, szokásokat sajátíthatsz el, amik segítenek majd könnyebben beilleszkedni (vagy egyáltalán elhelyezkedni) a nagybetűs élet körülményei közé. Olvass tovább, és tudd meg hogyan!
Életszerű tapasztalatokat szerezhetsz biztonságos környezetben
A diákmunka egyik leghasznosabb hozadéka, hogy valódi munkatapasztalatot szerezhetsz egy olyan környezetben, ahol nem érhet nagy baj. Vagyis a magad ritmusában fejlődhetsz, és nem kell attól tartanod, hogy egy ballépés majd az egész karrieredre hatással lesz. Ráadásul a munkaerőpiacon is előnyt fogsz élvezni, ha például ilyen képességeket sorakoztathatsz fel az önéletrajzodban:
- Kommunikáció és együttműködés: a munkatársakkal, felettesekkel, ügyfelekkel/vendégekkel történő kommunikáció módja korántsem egyértelmű, ezt tanulni kell. A diákmunka alatt jó lehetőség nyílik ennek megtapasztalására.
- Time Management: a munka, az iskola és a magánélet közötti egyensúly megteremtését is begyakorolhatod, így kisebb eséllyel fogsz kiégni az első valódi munkahelyeden.
- Problémamegoldás: minden munkahelyen találkozhatsz nehézségekkel, de ha már a diákmunka alatt megtanulod ezeket kezelni és a fejlődésed szolgálatába állítani, akkor az első igazi munkahelyeden már rutinos lehetsz.
Szakmai kapcsolatokat építhetsz
Gyakran feledésbe merül, hogy a diákmunka arra is jó, hogy növeld kapcsolati hálódat. A munka közben kialakított kapcsolatok a felettesekkel, munkatársakkal de akár más diákmunkásokkal is értékes tőkét jelenthet a későbbiekben. Sosem tudhatod, hogy ki, milyen ajánlattal kopogtat be hozzád miután végeztél az iskolával.
A diákévek alatt felépített szakmai kapcsolatok a későbbi munkakeresésben is segíthetnek. Azok, akik elismerik munkádat, hozzáállásodat, segíthetnek majd elhelyezkedni.
Megismerheted, milyen egy munkahelyi kultúrában működni
A munkahelyi kultúra megismerése az egyik olyan dolog, amit sosem fogsz tudni tankönyvekből vagy elméleti síkon véghez vinni. A munkahelyi környezetben egész más dinamikák és szokások uralkodnak, mint az iskolában. Megtapasztalhatod, hogyan tudsz hatékonyan kommunikálni feletteseiddel, csapattársaiddal, honnan ismerheted meg és hogyan követheted az adott munkahelyen kialakult szokásokat (pl. hogy zajlik egy étkezés). Sőt, azt is begyakorolhatod, hogy hogyan érvényesítheted legjobban saját érdekeidet!
Ezek a tapasztalatok abban is segíthetnek, hogy megismerhesd, milyen munkahelyi környezetben érzed jól magad, hogy tudsz a leghatékonyabban dolgozni. Például szereted-e a nyüzsgő, hangosabb, interaktívabb környezeted, vagy jobban tudsz működni egy csendes irodában.
Erős munkamorált alakíthatsz ki
A munkához való hozzáállásod szinte észrevétlenül épül fel, ezért nem mindegy, hogy milyen helyen dolgozol először. Akinek az első munkahelyén alacsonyak az elvárások, nincs szigorú munkaidő beosztás és számonkérés, az egy másik munkahelyen ezeket az amúgy teljesen reális követelményeket óriási teherként éli meg.
Ha diákként kezdesz dolgozni, akkor a tanulás mellett rá leszel kényszerítve egy pontos időbeosztásra, hatékony tanulásra és munkavégzésre is. Ráadásul azokon a munkahelyeken, ahol jellemzően diákokat alkalmaznak, határozott sztenderdek alapján alakítják ki a követelményrendszert. Ez nagyon jó alapot biztosít egy olyan munkamorál kialakulásához, ami a későbbiekben segíteni fog a sikeres munkavégzésben.
Megerősítheted függetlenségedet és magabiztosságodat
A tanulás melletti munkavégzés jogosan sikerélménnyel tölthet el, ez pedig növeli magabiztosságodat. Nem beszélve az anyagi függetlenségről, amit hamar elérhetsz.
A valódi munkaerőpiacra kikerülve emelt fővel indulhatsz egy új munkahelyre is tudván, hogy volt már részed hasonló szituációban, és hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, amik egy új munkahelyen való kezdéssel járnak. Például, hogy hogyan illeszkedj be, hogy hogyan dolgozz önállóan vagy hogy hogyan hozd meg a döntéseidet.
Felfedezheted, milyen karrierút áll előtted
Ha diákmunkásként is kipróbálod magad akár több területen, világosabbá válhat, hogy mivel szeretnél igazán foglalkozni a karriered során. Van, hogy arra derül fény, hogy mit nem szeretnél csinálni, de ez is nagyon hasznos tapasztalat, mivel a munkaköri leírásokból általában nem derül ki, hogy milyen attitűd, milyen karakter illeszkedik a legjobban egy adott pozícióhoz. Ha van gyakorlatod, jobban bele tudod magad képzelni egy üres székbe, és megalapozottabb döntést tudsz hozni arról, milyen munkát vállalsz el vagy hogy merre szeretnél indulni a karrierutadon.
Összegzés
A tapasztalat, amit a diákmunka során szerezhetsz, jóval több, mint egy sor az önéletrajzodban. Valódi fegyvertárat kaphatsz a későbbi karrieredhez képességekkel, szokásokkal és kapcsolatokkal. A munkahelyi gyakorlat magabiztosabbá, függetlenebbé és megfontoltabbá, alkalmazkodóbbá tesz, ami segít majd legyőzni a nagybetűs élet kihívásait. Ragadd meg a lehetőséget és keress magadnak diákmunkát, formáld tudatosan a jövődet!
