Hogyan kezdeményezz beszélgetést?

2024. március 26.
|
Olvasási idő: 5 perc

Már a diákmunka során is több olyan helyzettel fogsz találkozni, amit meg kell tanulnod kezelni, de ennek köszönhetően a későbbiekben már könnyebben be fogsz tudni illeszkedni a munka világába is. Az utóbbi néhány évtized teljesen átalakította a kommunikációs csatornákat, persze ezt a vírus okozta bezártság is nagyban befolyásolta. Már a diákmunka során fontos lesz a kommunikáció és a beszélgetés a munkatársaiddal. Segítünk legyőzni a kezdeti nehézségeket, és hoztunk néhány tippet arra, hogyan kezdeményezz egy beszélgetést!

Tippjeink

  1. Légy nyitott és barátságos

Mosolyogj, mutatkozz be, és érdeklődj a másik neve iránt. Igen, ilyenkor általában úgy izgulunk, hogy csak arra koncentrálunk, hogy ne rontsuk el a saját nevünket, de hidd el, érdemes elsőre megjegyezni a másik nevét, mert abból arra fog következtetni, hogy valóban odafigyelsz rá, így a későbbiekben is nyitottabb lesz, ha esetleg segítségre vagy beszélgetésre lenne szüksége.

  1. Keress közös pontokat

Legtöbb esetben több közös van bennünk, mint azt elsőre gondolnánk, így érdemes minél korábban megtalálni ezt, hiszen könnyebbé teszi a beszélgetés további menetét. Kérdezd meg honnan jött, mit tanul vagy azt, hogy mi a kedvenc hobbija. Biztosan lesz olyan téma, amin keresztül tudtok kapcsolódni. Néha már az is elég, ha mondjuk annyit mondasz, hogy: „A legjobb barátnőm is az xy szakra jár és sokszor meséli, hogy milyen nehéz is az xy óra. Te jártál már xy órán?” Kevésnek tűnik, de ahhoz, hogy oldd a feszültséget és mindketten kicsit feloldódjatok a beszélgetésben tökéletes alap lehet.

  1. Dicsérd meg a munkáját

Mindenkinek elkél időnként egy biztató mondat vagy egy kedves gesztus. A mai világban már keveset kapunk belőle, pedig nem telik semmibe azt mondani, hogy: „Ezt ügyesen megoldottad!” vagy „Szuper munkát végeztél ma!” Ha még többet szeretnénk adni, akkor azt is megkérdezhetjük, hogyan csinálja. Amikor tanácsot kérnek tőlünk, akkor kicsit azt érezhetjük, hogy fontosak vagyunk a csapat számára és értékes munkát végzünk.

  1. Beszéljetek aktuális témákról

Az időjárás persze elcsépelt dolog, de ezen kívül is sok aktuális téma van, amiről mindig lehet beszélgetni. Ne félj belevágni, mindig csak elkezdeni nehéz! Beszélgethettek a legfrissebb hírekről is, persze politikai állásfoglalás nélkül, hiszen nem ismerjük a másik fél gondolatait. Beszélgethettek közelgő fontos eseményekről is, ünnepek vagy bármi a városodban zajló fontos esemény, ismeri-e, szokott-e járni, vagy bármi, ami kapcsolódik ehhez.

  1. Légy figyelmes és empatikus

Bár sokszor kérdezünk, a válasz legtöbbször már nem is igazán érdekel minket. Ugyan meghallgatjuk a választ, de nem figyelünk rá, ezért továbblépünk egy másik témára. Ezért is érdemes aktívan figyelni beszélgető partnerünket és a válasz alapján akár újabb kérdéseket feltenni.

Például:

  • Képzeld, tegnap a főnök megjegyezte, hogy nem jó helyre tettem a szalvétákat, pedig még csak két napja vagyok itt, és nem tudom hova való a szalvéta.

Ehelyett:

  • Sajnálom, velem is ez volt az elején, majd megtanulod idővel.

Mondd ezt:

  • Sajnálom, még csak most kezdtél, majd belejössz idővel, ne aggódj. Szeretnéd, hogy segítsek gyorsabban belerázódni a feladatokba? 

Mire figyelj oda egy beszélgetés során?

  1. Ne legyél tolakodó

Szuper, ha nyitott vagy arra, hogy másokkal beszélgetést kezdeményezz, de közel sem biztos, hogy a másik fél is így érez. Ha azt látod, hogy ő nem nyitott erre, akkor semmiképpen se erőltesd a beszélgetést.

  1. Kerüld a pletykálkodást és a negatív témákat

A közhiedelemmel ellentétben sokan nem szeretnek pletykálni és másokat kibeszélni a hátuk mögött, így ettől a viselkedéstől érdemes tartózkodni.

  1. Ne beszélj túl sokat

Ha bele merülünk, akkor hajlamosak vagyunk annyit csacsogni, hogy a másikat nem is hagyjuk szóhoz jutni, ennek köszönhetően viszont a beszélgetőpartnerünk úgy érezheti, hogy rá nem is vagyunk kíváncsiak.

  1. Légy udvarias és tisztelettudó

Nem számít, hogy éppen kivel beszélgetsz, mindenki megérdemli az udvariasságot a beosztásától függetlenül. Sosem tudhatod, hogy kivel lesztek később szorosabb munkaviszonyban, vagy kivel lesztek jó barátok, tehát állj nyitottan és tisztelettudóan mindenkihez. Ne ítélj elsőre!

  1. Ne feledkezz meg a testbeszédről

A testbeszédünk néha többet elárul rólunk, mint amennyit szeretnénk, így erre is érdemes külön figyelmet fordítani egy beszélgetés során. Mosolyogj, tartsd a szemkontaktust a beszélgetőpartnereddel és jelezd számára, hogy érdekel a beszélgetés.

  1. Nincs telefon

Úgy hozzánk nőtt már a telefonunk, hogy szinte észre sem vesszük, hogy már megint nyomkodjuk. Beszélgetés közben tiszteletlenség nyomkodni a telefonunkat, hiszen ebből a partnerünk arra következtethet, hogy untat téged a beszélgetés, és a későbbiekben már nem szívesen fog veled beszélgetni.

Nem kell aggódnod, nyugodtan kezdeményezz, és ismerj meg új embereket a munkahelyeden, ne Te legyél a kisegér a sarokban. Rendszeresen fogsz akár több órát is közösen dolgozni a munkatársaiddal, és  jó hangulatban gyorsabban telik az idő! A Meki csapata egy nagy család! Egy közösség, ahol mindenki megtalálhatja a barátait és kollégáit, akivel hosszú éveken keresztül barátok maradnak. Gyere és csatlakozz hozzánk Te is! 

Oszd meg Te is, de csak ha akarod!